Milliókról szóló beruházás a gazdasági válság kellős közepén
Interjú Rüdiger Schaaf-fal, a Lausitzer Stahlbau Ruhland GmbH ügyvezető igazgatójával
Az energiaválság kellős közepén a Lausitzer Stahlbau Ruhland GmbH teljes megrendelési könyveket tudhatott magáénak, és előrelátó beruházásokat hajtott végre a többtízmilliós nagyságrendben, míg más energiaigényes iparvállalatok az ipar elhagyásáról és elvándorlásról beszéltek. Ügyvezető Rüdiger Schaaf a Wirtschaftsforum-mal beszélt cégének jövőjéről és a politikai téves lépésekről.
Wirtschaftsforum: Schaaf úr, az energiaügyi válság, a magas inflációs arányok és a gazdasági pangás ellenére a Lausitzer Stahlbau Ruhland GmbH mostanra nagyon sikeres üzleti éveket tudhat maga mögött.
Rüdiger Schaaf: 2023 álomszerű volt. Tele voltunk megbízásokkal, és időnként még kívülállók bevonására is sor került, mivel egyedül már nem tudtuk kezelni a feladatokat. Ezzel jelentős likviditást tudtunk felhalmozni, így ősszel végül úgy döntöttem, hogy megvalósítok egy, két évvel korábban halasztott beruházást 13 millió EUR összértékben. 2024. szeptember 19-én aztán új csarnokainkat, gépeinket és berendezéseinket Dr. Dietmar Woidke miniszterelnök úrral együtt egy szép megnyitóünnepség keretében avattuk fel. De ez csak az első lépés: Az új üzletágunkkal, a acélgittermást gyártással szeretnénk a termelési kapacitásainkat növelni Ruhland helyszínen, ezáltal a munkaerőnket is megkettőzni, összesen 250-300 főre. Mint vállalatcsoport, évi 30.000 tonna termelési kapacitással biztosan bekerülünk Németország három legnagyobb acélépítő vállalata közé.
Wirtschaftsforum: Egy olyan időben, amikor más energiaigényes vállalatok elvándorlással fenyegetnek és Németország ipari leépülésétől óvnak - hogyan sikerül Önöknek mégis megállni a helyüket?
Rüdiger Schaaf: Ha nem csak a szövetségi gazdasági miniszter után futkosunk, hanem magunk is gondolkozunk, akkor gazdaságilag megvalósítható lehetőségekre is rálelhetünk. Természetesen nekünk is meg kell küzdenünk az aktuális szövetségi kormány által bevezetett akadályokkal - ezek véleményem szerint teljes katasztrófa. De nem sikerülne leváltanom Scholz kancellárt, habár ezt szeretném. Másik úton indultunk el, és például saját energiánkat állítjuk elő: Tetőinken fotovoltaikus paneleket telepítettünk, és gépjárműparkunkat már elektromos autókra állítottuk át. De ehhez pénzt kell a kezünkbe venni - nem csak a járművekre és napkollektorokra, hanem a transzformátorokra és a gépek strukturált energiaellátásának biztosítására is: Most már saját előállítású árammal üzemeltetjük berendezéseinket és járműveinket, és ha a hétvégén zárva vagyunk, az energiát a hálózatba tápláljuk, és cserébe hálózati díjakat kapunk. Így minden ellátási válság ellenére sem kell többé azon aggódnom, hogy a következő években hogyan látom el vállalatomat árammal.
Wirtschaftsforum: Mi tartja vissza a többieket attól, hogy Önökhöz hasonlóan tegyenek?
Rüdiger Schaaf: Ezt a politikától nem lehet megtudni. Az autókereskedőnek, akitől elektromos járműveinket beszereztük, azt mondtam: „A legnagyobb katasztrófa, hogy nem tudjátok megmagyarázni az embereknek, miért előnyös az elektromos autó használata!" Saját vállalatomon belül tapasztaltam ezt, mivel egyes munkatársaim nem akarták ezt, és ellenálltak a változásnak. Egyszer szárazon kiszámoltam nekik a különbséget – hogy a jelenlegi szolgálati járművükért fizetett 1%-os átalányadó helyett csak 0,25%-ot kellene fizetniük adóként, így a hónap végén több pénz maradna a zsebükben, és hogy ez a lépés vállalatunk számára is jelentős gazdasági előnyökkel jár, mert a gépjárműadó megszűnik, és a villamos energia nagy karbantartásmentessége miatt az üzemeltetési költségek sokkal alacsonyabbak, ami újabb lehetőségeket nyit meg a további béremelésekhez. Ha az autóipar és a politika hasonlóan szigorúan kommunikálná ezt a sokoldalú előnyt, sok fenntartás gyorsan eloszlana – csak sajnos úgy tűnik, hogy ezt nem tudják megvalósítani.
Wirtschaftsforum: Akkor ott van még az általános szakemberhiány is, amitől a helyi ipar és időnként a politika is gyakran sóhajtozik.
Rüdiger Schaaf: Ott is túl sok a fráziskodás. Nincs szakemberhiány, hanem hiány van a képzett szakemberek iránti keresésből. Ez bizonyára összefügg a szakmai képzés negatív változásaival is: Mielőtt életemben két egyetemi képzést sikeresen befejeztem, átestem egy műszaki rajzolói képzésen – egy olyan képzési szakmán, amely ma már nem létezik. Ehelyett ma létezik az úgynevezett terméktervező 28 különböző képzési osztállyal, de acélszerkezetekre irányuló releváns irány nélkül. Az ilyen végzősöket ezért magunknak kell továbbképeznünk, ami természetesen több erőfeszítést igényel a vállalatok részéről és megfelelő elkötelezettséget feltételez. Ugyanez vonatkozik a szakemberek bevándorlására is, amit nem szabad összetéveszteni a menekültek bevándorlásával – mert ez két teljesen különböző jelenség! De ahhoz, hogy képzett új munkatársakat szerezzünk külföldről, nem ülhetünk az irodánkban, pöckölve az ujjainkat és panaszkodva. Ehhez fel kell emelnünk a fenekünket és el kell utaznunk az érintett országokba. Pontosan ezt tettük – és idén fogjuk üdvözölni az első új kollégáinkat Vietnam és a Fülöp-szigetekről.